Egy kecses női mozdulat szépségét állóképben megragadni a legnagyobb kihívások egyike. Bánhalmi Norbert – divat- és reklámfotós – az Egyesült Államokba utazott, hogy kipróbálja a Tamron új 24-70 mm-es optikáját egy ősszel tartandó kiállítás anyagának elkészítéséhez. Az élménybeszámolót alább olvashatjátok.

Már csak két nap volt hátra az indulásig. Szokás szerint elkezdtem ráparázni, hogy beraktam-e mindent, lesz-e mindenből tartalék? A harmadik fotókiállításom megvalósítását terveztem New Yorkban. Ez lesz az eddigi legbonyolultabb projekt, ugyanis balerinákat fogok fotózni, különböző helyszíneken, természetes fényben. Álló és mozgó képeket egyaránt, és az időjárás is változó lesz.

Minden eszközömből volt tartalék, csak a hőn szeretett alapobjektívemből nem. Természetesen ilyenkor lép érvénybe Murphy törvénye, mert ezen a napon volt egy gyors portréfotózásom, ahol a kedvenc 24 – 70 f/2.8-as objektívem blendeautomatikája megadta magát. Tíz éve ezzel dolgoztam és teljesen elégedett voltam a minőségével, nem is terveztem a cseréjét.

Elrohantam a szervizbe, ahol azt mondták, hogy csak két hét alatt tudják megjavítani, mert ehhez nem tárolnak alkatrészt. Mielőtt még szerezhettem volna egy másik ugyanolyan obit, Csákányos András a kezembe nyomott egy második generációs Tamront.

Az objektív beépített képstabilizátorral rendelkezik, és súlyban is egész elviselhető, masszív darab, a márkával kapcsolatban viszont régebbről vegyes emlékeim voltak. Akárhogy is, ha adnak valamit, azt illik elfogadni, de azért a biztonság kedvéért szereztem egy másik gyártmányt is, és elindultam New Yorkba.

Érkezésem után, a közel 3 hónapos előkészületnek köszönhetően, másnap már bele is vághattunk a képek megalkotásába, a közel 20 profi balerinával. Helyszínként Long Islandet, a bellmore-i óceánpartot választották, a nyugodt környezet miatt. New Yorkban egy hónappal elmarad az időjárás az itthonihoz képest, ezért mikor májusban itthon már 20 fok felett van az átlag napi hőmérséklet, ott még csak 10 fok körüli hőmérsékletet mértünk. Némileg féltem tőle, hogy az óceánpart finom szemcséjű homokja esetleg kárt tehet az objektívben, de az aggodalmam alaptalannak bizonyult.

Úgy gondoltam, hogy az egész fotózás során a legnagyobb kihívást a fókuszálás fogja jelenteni, hiszen el kell kapni a levegőben a mozdulatokat, de legnagyobb meglepetésemre, a kihívást nem ez, hanem a hideg jelentette.

Ha nincs jól bemelegítve az izomzat, akkor hiába tökéletes a fotó technikailag, a mozdulat nagy valószínűséggel nem lesz teljes, nem lesz szép. Emellett nagyon komoly összhangban kell lenni a modellel, és törekedni kell arra, hogy a bemelegítést követő első fotók egyike tökéletes legyen, hiszen a hideg időjárás és a lenge öltözet miatt, kicsi az esélye, hogy a következő próbálkozások jobbak lesznek. Ráadásul kézből készültek a képek, mert nem lehetett előre igazán látni, hogy hol fog kiteljesedni a mozdulat. Nagy segítség volt számomra a homogén háttér, mert így nem nagyon kellett bele komponálni a mozdulatba a környezetet.

A sorozat elkészülését követően a következő napok feladata a RAW fájlok feldolgozása volt, s a képek leválogatása. A mozdulat szempontjából a képek 50-60% -a lett ideális, technikailag viszont alig találtunk kivetni valót. Az objektív f/2.8-on a kép szélein is szinte észrevehetetlenre korrigálta a kromatikus aberrációt, viszont hihetetlenül éles és részletgazdag képek készültek. A hihetetlen nem túlzás, ekkora rekeszérték mellet ilyen fokú részletgazdagság a full-frame termékvonalon, azt hiszem példa nélküli. Látni kell, hogy elhidd.

Később fotóztunk a városban, házak tetején, a metró alagútjában, változó fényviszonyok között. Azon kaptam magam, hogy egyszer sem vettem elő azt a bizonyos másik, drágább obit, amit magammal vittem. Nem tudom korábban mi volt a Tamronnál, de ez az obi az egyik legjobb 24-70-es optika ami valaha a kezemben volt. A nyitott blendés képek minősége egyedülálló, és a képstabilizátor megdöbbentően hatékony, hatalmas mozgásteret biztosít a szabad-kezes fotózáshoz.

Mindent összefoglalva, igazán megszerettem a G2-es 24-70-et, annak ellenére, hogy szkeptikusan, egy másik obival is a zsebemben indultam útnak. Ez az obi bármelyik profi fotós táskájában megérdemel egy helyet.

Egy kecses női mozdulat szépségét állóképben megragadni a legnagyobb kihívások egyike. Bánhalmi Norbert – divat- és reklámfotós – az Egyesült Államokba utazott, hogy kipróbálja a Tamron új 24-70 mm-es optikáját egy ősszel tartandó kiállítás anyagának elkészítéséhez. Az élménybeszámolót alább olvashatjátok.

Már csak két nap volt hátra az indulásig. Szokás szerint elkezdtem ráparázni, hogy beraktam-e mindent, lesz-e mindenből tartalék? A harmadik fotókiállításom megvalósítását terveztem New Yorkban. Ez lesz az eddigi legbonyolultabb projekt, ugyanis balerinákat fogok fotózni, különböző helyszíneken, természetes fényben. Álló és mozgó képeket egyaránt, és az időjárás is változó lesz.

Minden eszközömből volt tartalék, csak a hőn szeretett alapobjektívemből nem. Természetesen ilyenkor lép érvénybe Murphy törvénye, mert ezen a napon volt egy gyors portréfotózásom, ahol a kedvenc 24 – 70 f/2.8-as objektívem blendeautomatikája megadta magát. Tíz éve ezzel dolgoztam és teljesen elégedett voltam a minőségével, nem is terveztem a cseréjét.

Elrohantam a szervizbe, ahol azt mondták, hogy csak két hét alatt tudják megjavítani, mert ehhez nem tárolnak alkatrészt. Mielőtt még szerezhettem volna egy másik ugyanolyan obit, Csákányos András a kezembe nyomott egy második generációs Tamront.

Az objektív beépített képstabilizátorral rendelkezik, és súlyban is egész elviselhető, masszív darab, a márkával kapcsolatban viszont régebbről vegyes emlékeim voltak. Akárhogy is, ha adnak valamit, azt illik elfogadni, de azért a biztonság kedvéért szereztem egy másik gyártmányt is, és elindultam New Yorkba.

Érkezésem után, a közel 3 hónapos előkészületnek köszönhetően, másnap már bele is vághattunk a képek megalkotásába, a közel 20 profi balerinával. Helyszínként Long Islandet, a bellmore-i óceánpartot választották, a nyugodt környezet miatt. New Yorkban egy hónappal elmarad az időjárás az itthonihoz képest, ezért mikor májusban itthon már 20 fok felett van az átlag napi hőmérséklet, ott még csak 10 fok körüli hőmérsékletet mértünk. Némileg féltem tőle, hogy az óceánpart finom szemcséjű homokja esetleg kárt tehet az objektívben, de az aggodalmam alaptalannak bizonyult.

Úgy gondoltam, hogy az egész fotózás során a legnagyobb kihívást a fókuszálás fogja jelenteni, hiszen el kell kapni a levegőben a mozdulatokat, de legnagyobb meglepetésemre, a kihívást nem ez, hanem a hideg jelentette.

Ha nincs jól bemelegítve az izomzat, akkor hiába tökéletes a fotó technikailag, a mozdulat nagy valószínűséggel nem lesz teljes, nem lesz szép. Emellett nagyon komoly összhangban kell lenni a modellel, és törekedni kell arra, hogy a bemelegítést követő első fotók egyike tökéletes legyen, hiszen a hideg időjárás és a lenge öltözet miatt, kicsi az esélye, hogy a következő próbálkozások jobbak lesznek. Ráadásul kézből készültek a képek, mert nem lehetett előre igazán látni, hogy hol fog kiteljesedni a mozdulat. Nagy segítség volt számomra a homogén háttér, mert így nem nagyon kellett bele komponálni a mozdulatba a környezetet.

A sorozat elkészülését követően a következő napok feladata a RAW fájlok feldolgozása volt, s a képek leválogatása. A mozdulat szempontjából a képek 50-60% -a lett ideális, technikailag viszont alig találtunk kivetni valót. Az objektív f/2.8-on a kép szélein is szinte észrevehetetlenre korrigálta a kromatikus aberrációt, viszont hihetetlenül éles és részletgazdag képek készültek. A hihetetlen nem túlzás, ekkora rekeszérték mellet ilyen fokú részletgazdagság a full-frame termékvonalon, azt hiszem példa nélküli. Látni kell, hogy elhidd.

Később fotóztunk a városban, házak tetején, a metró alagútjában, változó fényviszonyok között. Azon kaptam magam, hogy egyszer sem vettem elő azt a bizonyos másik, drágább obit, amit magammal vittem. Nem tudom korábban mi volt a Tamronnál, de ez az obi az egyik legjobb 24-70-es optika ami valaha a kezemben volt. A nyitott blendés képek minősége egyedülálló, és a képstabilizátor megdöbbentően hatékony, hatalmas mozgásteret biztosít a szabad-kezes fotózáshoz.

Mindent összefoglalva, igazán megszerettem a G2-es 24-70-et, annak ellenére, hogy szkeptikusan, egy másik obival is a zsebemben indultam útnak. Ez az obi bármelyik profi fotós táskájában megérdemel egy helyet.